Nem kell nagy beruházás!
Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy cégünk adatai megváltoznak. Lehet az adószám, cím, de a bankszámla számának változása is gyakori szinte minden vállalkozásban.Nem kevés teendőt igényel az adatok változása, hiszen arról ügyfeleinket is tájékoztatnunk kell. Ilyenkor a bélyegzőnk megváltoztatása lehet az első lépések egyike.A jó hír, hogy nem kell kidobnunk a már meglévő bélyegzőnket, elegendő csupán a szöveglemez – bélyegzőgumi – kicserélése, a régi ház megmaradhat. Érdemes tehát az első bélyegzőkészítéskor a legjobb minőséget választani, hogy esetleges adatváltozásoknál a meglévő házunkba tudjuk az új gumit elhelyezni. A Trodat vezető bélyegzőgyártó kiváló minőségű termékeinek köszönhetően, egy-egy ház hosszú évekig kiszolgál bennünket, ezért ezen a téren nem lesz semmi gond. A gumilemezt kicserélve tovább használhatjuk régi házunkat.
A bélyegzőgumik helyben elkészülnek és azt fel is szerelik a készülékre, nekünk azzal foglalkoznunk nem kell. Egy kétoldalú ragasztószalag segítségével – a lemeztartó letisztítása után – az új gumit pillanatok alatt elhelyezik a régi házban.
Ilyenkor természetesen előfordulhat, hogy a párna cseréjére is szükség lesz, hiszen abba a lenyomat már – különösen, ha évekig rendszeresen használtuk – beivódott, azaz a festékpárna az adott szöveghez alkalmazkodott. Így, az új szöveg, sok esetben már nem látszik tisztán. A párna nem nagy költség, és ezután természetesen hosszú ideig tökéletes használhatóságot biztosít.
Megrendeléskor a legjobb, ha magunkkal visszük a meglévő házat, hogy a gumit a szakember ki tudja cserélni nekünk. Amennyiben erre nincsen mód, akkor legalább annak méretét feltétlenül tudnunk kell a megfelelő gumilemez elkészítéséhez. Amennyiben a gumit hazavisszük, és otthon fogunk neki a cseréjéhez, akkor sem kell túl bonyolult művelettől tartanunk. A felragasztáshoz szükséges duplex ragasztót természetesen a szöveglemezre előre felhelyezzük üzletünkben.
A bélyegzőgumi cseréje házilag
Első lépés otthon, hogy leszedjük a régi gumit, ami a festékpárna eltávolításával kezdődik, hiszen így nem festékezzük össze magunkat.
Ezután a bélyegző felső részén, két oldalon benyomjuk a házat, ezzel rögzítjük a bélyegző helyzetét egy fix állapotba, amivel megkönnyítjük a folyamatot.
A régi gumit egy tompa kés, vagy olló élének (nem a hegye) segítségével szedjük le a tartólapról. A tartólapot tisztítsuk meg, hogy ne maradjon rajta a régi ragasztóból, mert ellenkező esetben nem lesz egyenletes felületünk, ami az új gumi felragasztásakor rossz lenyomatot eredményezhet.
Mindezek után a duplex ragasztó egyik felét eltávolítjuk, ilyenkor megkapjuk az első ragasztós felületet. Ezt finoman rögzítsük a bélyegzőlap tartó felületére, oda ahonnan a régi gumit eltávolítottuk. Szedjük le a megmaradt védőréteget a ragasztószalagról, és ide helyezzük fel az új szöveglemezt. – pontosan középre! Egyik oldalon sem szabad kilógnia, hiszen azzal megakadályozzuk a mozgatást, vagy a lemez elakad.
Nos, ugye nem volt eget rengető művelet, tényleg meg tudja oldani bárki, amennyiben a szakszerű cserére valamilyen módon nem volt lehetőség. Az új gumi első pár próbanyomata után az is ki fog derülni, hogy festékpárna cserére is szükség van-e.
Tájékoztató bélyegző adatváltozáskor
Bankszámla változás esetén hasznos tanács – különösen a számlák fizetése szempontjából, hogy az új bélyegzőlenyomat mellé feltüntessünk egy külön bélyegzőt, melyen kizárólag a „bankszámlaszám megváltozott” felirat szerepel. Ez igen okos dolog és számos kellemetlenségtől kímélhet meg bennünket.
A partnereink általában számítógépes programokkal és előre kitöltött, sablon nyomtatványok, banki táblázatok segítségével utalnak. Ez azt jelenti, hogy nem figyelik a bankszámlaszámot minden esetben, hanem automatikusan végzik a tranzakciókat, a partnerek előre rögzített adatai alapján.
Ha azonban a nyomtatványainkon, számláinkon, esetleg felszólító leveleinket külön feltüntetjük a tényt, miszerint változás történt a bankszámla számunkban, akkor téves utalás nem fordulhat elő. Ezt a külön bélyegzőlenyomatot érdemes más – legtöbbször piros – színnel feltüntetni a jól elkülönítés és figyelemfelkeltés miatt.
Ha erre a bélyegzőre a későbbiekben már nem lenne szükség, akkor természetesen a házat megtartva, más szöveglemez helyezhető el rajta. Ha pedig bankszámlaszámunk újra változna, akkor ez a bélyegző ismét hasznos segítségünkre lehet.
Üzenjen nekünk!
Üzenetét azonnal megkapjuk, kollégáink rövidesen válaszolnak
