Ajánlatkérés

Vegye fel velünk a kapcsolatot személyesen, vagy hagyjon üzenetet!

Ajánlatkérés
Vissza a bejegyzésekhez

Így válassz magadnak nyomtatót!

2015.
07.
20.

Amikor új eszköz beszerzésére határozzuk el magunkat, érdemes körültekintőnek lenni, és csak a megfelelő információk birtokában választani. Nyomtatók esetében sincs ez másképp. Ha körbenézünk a piacon, azt vesszük észre, hogy szinte megszámlálhatatlanul sok modell közül válogathatunk. Ebben a bejegyzésben adunk néhány tanácsot, hogy nyomtató vásárlásakor mire érdemes figyelni.

Először is figyeljünk arra, hogy a nyomtató, amit kinéztünk magunknak, kompatibilis legyen a számítógépünkön futó operációs rendszerrel. Előfordulhat – főképp open source operációs rendszerekkel –, hogy egy adott modell nem fut egy bizonyos op rendszer alatt. Ez egy elég bosszantó probléma, amit nem olyan könnyű orvosolni, hiszen a formatálás és egy másik operációs rendszerre való átállás sok kellemetlenséggel járhat.

 

 

El kell döntenünk, hogy mennyi pénzt szánunk rá. Ez evidenciának tűnhet, mégis fontos tisztázni, hiszen akár néhány tízezer forint is világokat választhat el egymástól. Ha csak néhány oldalt nyomtatunk havonta, s az is csupán szöveges dokumentum, lehet, hogy megéri egyszerűbb és olcsóbb nyomtatót beszerezni. Ellenben, ha akár napi 30-40 oldalt, vagy ennél is többet nyomtatunk, és sokszor van szükségünk fotóminőség elérésére is, akkor érdemes költeni a printerre, még akkor is, ha esetleg egyben nem tudjuk kifizetni, és rákényszerülünk a részletfizetésre. Egy magasabb árkategóriájú, több funkciót is bíró nyomtatónál ugyanis még a költséghatékony nyomtatásra is nagyobb esélyünk van, amivel hosszútávon, magas nyomtatási arány mellett hamar megtérül a kiadásunk. Ajánlatos időt szánni a válogatásra, hiszen interneten ma már millió lehetőség van a kínálat összehasonlítására. Éljünk vele, nézzünk meg több modellt ugyan abban a kategóriában, illetve ugyan azt a modellt több árusító kínálatában, hiszen jelentős árkülönbségek is előfordulhatnak.

 

 

Azt is meg kell határoznunk, hogy milyen típusú nyomtatót szeretnénk. A célokhoz képest más és más printert érdemes beszerezni. Egy lézernyomtató drágább, így egyszeri költségként kevésbé éri meg, mint egy tintasugaras printer, azonban maga a nyomtatás költséghatékonyabb, és sokan állítják, hogy jobb minőségű is. Éppen ezért azok számára kedvező, akik sokat használják a munkájuk során. A tintasugaras nyomtatók tehát olcsóbbak, viszont drágább az üzemeltetésük, és általában azoknak ajánlott, akik keveset használják. Persze sok esetben egy multifunkciós gép a legjobb választás. Ezekkel egy eszközön belül nyerhetünk egy nyomtatót, szkennert, de több modell esetében még fénymásolót és faxot is. Azonban gyakran hallani olyan véleményeket, hogy ezek az eszközök könnyebben hibásodnak meg, s ha egyik részük elromlik, az az egészre kihatással van. Végezetül ott van még a felhőkompatibilitás kérdése. Manapság folyamatosan növekszik az igény a felhőalapú nyomtatásra, hiszen egyre mobilisabbá válik a társadalom, és a „bármikor, bárhonnan” válik alapelvárássá.

 

 

Fontos szempont még a költséghatékonyság, illetve a fenntarthatóság is. Nem csoda, hogy egyre népszerűbbek azok a nyomtatók, melyek támogatják a kétoldali nyomtatást. Azokkal a gépekkel, melyekben beépített funkcióként van jelen az automatikus kétoldali nyomtatás, erőforrást takarítható meg. Ez egyre számottevőbb kritériummá válik, hiszen a papír értékes alapanyag, így törekednünk kell rá, hogy minél kevesebb fogyjon. Sok esetben abszolút nincs szükség egy teljes oldal szabadon hagyására. Ha például magunknak nyomtatunk ki egy használati útmutatót, prezentációt, előadásszöveget stb., akkor éppen megteszi a kétoldalas nyomtatás is.

 

 

Ha pedig kifejezetten fotónyomtatásra használnád elsősorban, akkor olyan printert kell vásárolnod, amelyik minél jobb felbontású képet tud készíteni. Itt tehát a DPI számra leszel igazán kíváncsi, ami annál jobb, minél nagyobb. Ma már elérhetőek olyan otthoni készülékek is, melyek fotorealisztikus képek nyomtatására is alkalmasak.

 

 

Néhány fontos paraméter

A mostani bejegyzésünkben pontokba szedjük, hogy melyek azok a paraméterek, melyeket érdemes tanulmányozni, mielőtt nyomtatót vásárolunk.

 

Felbontás – A DPI szám határozza meg, hogy egy négyzetcentiméteren hány pontot nyom a printer. 1440 dpi fölött már jónak számít a minőség. Ha gyakran nyomtatunk képeket, vagy éppen a mindennapi munkánkhoz tartozik a képnyomtatás, akkor érdemes minél magasabb dpi számú nyomtatót vásárolnunk.

 

Üzemelési költség – A tinta és papír újratöltésének költsége akár egy éven belül is meghaladhatja a nyomtató vásárlási árát. Éppen ezért érdemes alaposan utána nézni annak, hogy az adott, olcsón megvásárolható printer milyen adatokat tud felmutatni a fogyasztás terén.

 

Sebesség – Annak, aki naponta akár több száz oldalnyi dokumentumot is nyomtat, érdemes olyan printert választania, mely gyorsan adja ki a kész oldalakat. A mérőszámot oldal/percben szokták megadni. Minél több oldalt képes a printer egy perc alatt nyomtatni, annál hatékonyabb, annál nagyobb hasznát lehet venni egy pörgő irodai környezetben.

 

Méretek – Nem biztos, hogy az A4-es formátum a legnagyobb, amire szükséged lehet. Ha nyomtatsz plakátot, vagy bármi egyebet, amihez nagyobb formátumú lapra van szükséged, akkor olyan nyomtatót vásárolj, amelyik nem gyűri be az A4-esnél nagyobb lapokat sem.

 

Kártyák – Időben mérd fel, hogy szükséged lesz-e arra, hogy digitális kamera kártyájáról, vagy egyéb memóriakártyáról nyomtass. Ha munkád, vagy a kényelmed ezt megkívánja, akkor olyan printer után kell nézned, mely be tudja olvasni ezeket a kártyákat.

 

Kompatibilitás – Ellenőrizd le, hogy kompatibilis-e a nyomtatód az operációs rendszereddel. Ha nem, és elhamarkodottan vásároltál, akkor valamelyiknek mennie kell.

 

Jótállás – Minden esetben fontos, hogy csakis olyan nyomtatót vásárolj, amihez adnak jótállást is. Ez minimum 90 napos legyen, de valójában legalább 1 év lenne optimális.

101 mellék - üzlet, értékesítés 
102 mellék - bélyegzőkészítés
103 mellék - szerviz 

HÉTKÖZNAP 800-1700
HÉTVÉGÉN ZÁRVA

 

Miért kockáztatná céges és személyes adatainak biztonságát?

2018.
06.
05.

Semmisítse meg szükségtelen dokumentumait gyorsan, tisztán és könnyedén!
Válasszon igényeinek megfelelő iratmegsemmisítőt a Fellowes termékcsaládból

 

Tovább olvasom

Új generációs HP nyomtató a Tonerklinika üzletében

2018.
05.
24.

Lépjen be a 21-ik századba.
Használja nyomtatóját lakása vagy irodája bármely pontjáról.
Élvezze a kötetlenség és az elérhető árú nyomtatás előnyeit.

Tovább olvasom

Xerox Phaser3020/ WorkCentre3025 nyomtató toner utántöltése a Tonerklinikán

2017.
01.
12.

A Xerox kis irodai, otthoni lézernyomtató újdonsága, a Xerox Phaser3020 és a WorkCentre3025 . gyártó mind a két készülékhez egy kezdő, csökkentett, úgynevezett demó kazettát biztosít. A Tonerklinikán ez sem okoz problémát. A toner felújítása során felszabadítjuk a kapacitást teljes értékűre, így nem szükséges még egy új tonert vásárolni.

Tovább olvasom
További bejegyzések
Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre és maradjon naprakész!